Ahogy elérkezik az óvodás kor, lassan, de biztosan előkerül a cipőfűző bekötésének kérdése. Egy idő után ugyanis elvárás lesz az oviban, sőt, a gyerekek akár versenyt is csinálnak a kérdésből. Persze vannak olyan csöppségek, akik szívesen segítenek társaiknak bekötni a cipőjüket, ilyenkor szerencsére nem okoz stresszt a délutáni kinti játék előtti cipőváltás annak az ovisnak sem, aki még nem ugrotta meg ezt a nyomasztó feladatot.
De miért lehet nyomasztó a kicsiknek ez a helyzet? Mivel ez egy új, elsajátítandó feladat, melyben a többi gyerekhez mérik magukat. Rosszabb esetben a szülők vagy a pedagógusok irányából nyomás is érkezik a gyerek felé, mely siettetni ennek elsajátításában. Azonban arra mindenképpen gondolnunk kell, hogy nem minden gyerek esetében érkezik el egyszerre az idő, amikor képesek megtanulni a cipőkötést. Egyrészt a finommotoros mozgás, másrészt a két agyfélteke komplexebb összehangolása ilyenkor a test és az idegrendszer feladata, melyhez azonban meg kell érni. Így tehát fontos, hogy ne alakuljon ki stressz a gyerekben e körül a kérdéskör körül.
De akkor mit lehet tenni?
Először rávezető feladatokkal sajátíthatják el az alapokat. Például először a csomózás elsajátításával kezdhetjük a tanulást, melyhez elég egy vastagabb sálon próbálgatni, egy csomó egy sálon, vagy kendőn gyakorolva nagyon hatékony lehet, főleg, ha heves dicséret követi a sikeres mutatványt.
A következő lépés már két sál vagy nagyobb kötél összecsomózása lehet. Ezt is gyakoroltassuk sokáig, majd következhet a cipőfűző. Hiszen egy vastagabb cipőfűzőn is érdemes sorban elgyakorolni a csomókötést: először egy fűzőn, később kettő összekötésén.
Ha ez is megvan, akkor a következő lépéseket próbálhatjuk magán a gyerekcipőn. Persze napjainkban már nagyon elterjedtek az úgynevezett matatófalak, ahol a cipzár mellett a cipő mintájára kifeszített cipőfűző és társaik is szerepelnek, így nem csak a legkisebbeket, de a még ovis korú gyerekeket is hasznosan, tanítva kötik le. Ugyanez a helyzet az utazásra, csendes munkára szánt foglalkoztatókönyvekkel, melyekbe kézügyesség fejlesztő kis feladatok vannak belevarrva, ilyen csendeskönyvvel babrálva játék a tanulás, és egy kis mutogatás után talán magától elsajátítja a gyerek a cipőkötés művészetét. Ezek a szórakoztató eszközök azért hasznosak, mert a kicsi nem érzi munkának a tanulást, hanem szórakozás formájában sajátítja el az így már nem is annyira bonyolult feladatot.
Az egyik módszer, amikor a már elsajátított alapcsomó után két nyuszifüllel kötünk masnit a gyerekcipő fűzőjével. Ez a módszer a következőképp sajátítjuk el.
Néhány kreatívabb szülő nyulacskákkal kapcsolatos rávezető mondókát is kitalál a módszerekhez. Ha úgy érezzük, hogy a gyermekünknél a mondóka, dalocska működhet, mert általa gyorsabban, könnyebben, esetleg nagyobb kedvvel tanulja meg a cipőfűző megkötését, akkor engedjük szárnyalni dalköltő énünket. Vannak azonban olyan gyerekek, akiknél nem feltétlenül hozza meg a kedvet a mondóka, inkább koncentrálni szeretne.
A másik módszer elméletben az ügyesebb gyerekeknél működik hatékonyan, a valóság azonban az, hogy mivel itt nincs két nyuszifül, kevésbé lehet vizuálisan szórakozva megtanulni a módszert, esetleg rávezetés is lehet az első féle cipőkötési módszer, és a második a továbblépés. Itt is az alapcsomóval kezdünk, majd
Bármelyik módszert is választjuk, érdemes néhányszor külön elpróbálnunk, mielőtt megmutatjuk a gyereknek, hiszen mi már a gyors és rutinos mozdulatsor automatizált lépéseit csukott szemmel is, de tudatos megfigyelés nélkül alkalmazzuk. A magyarázáshoz pedig nem elég a rutin, a csöppségnek meg is kell értenie.
Ha gyermekünk lassabban tanulja meg a cipőfűzést, egyáltalán ne érezzük rosszul magunkat, és ami a fő: ne éreztessünk vele semmilyen negatívumot ezzel kapcsolatban. Ez csak egy cipőfűző, türelemmel és kedvességgel, kitartással biztosra megyünk, hiszen előbb-utóbb úgyis elsajátítja a mozdulatokat, és akkor a gyerekcipőn villanó masnik minket is rendszeresen emlékeztetnek a közös sikerre.